Várakozás aktiválva
Az advent időszaka engem mindig izgalommal tölt el. Tudom, látom előre a feladataimat, és közben is adódik egy-egy plusz teendő. Következik ez a többféle élethelyzetből, szolgálatból.
Ahogy a pihenésnek van aktív és passzív változata, úgy az adventnek is létezik e két oldala. Sokan, ha várnak valakit, ott állnak az ablak előtt, ülnek a telefon mellett, és sürgetik az időt. Mikor jön a várva-várt személy? Mit hoz? Mennyit változott? Meddig marad? Stb. Gondolataikban elképzelik a találkozást, lepörgetik maguk előtt az eseményeket. S ha aztán a valóságban ez más fordulatot vesz, csalódás éri őket.
Az óvodában lehetetlen egy ilyen passzív, „nem teszek semmit” életmód. Sőt, előre kell felvázolni a gyerekek előtt az elkövetkezendő eseményeket. Fel kell készíteni mindenkit még az ismeretlen, új dolgokra is. Innentől kezdve tudják, mire számíthatnak, mit várjanak. A gyermekek tudnak a legjobban várakozni. Elhiszik, amit mondunk nekik. De elvárják, hogy az úgy is legyen! Kérdéseikre válaszolva minden egyes részlet megbeszélésre kerül.
Az otthoni gyertyagyújtást is megelőzzük. Persze ebben a környezetben az is lehetséges, hogy otthon nem is találkoznak effélével. Az egyik nap énekeket tanulunk, másik nap a Télapónak írunk, a harmadikon verselünk, aztán rajzolunk, és ajándékot készítünk. Előkészülünk a karácsonyi meglepetéssel, nekik fabrikálunk kincseket, feldíszítjük termünket, vendégeket várunk…
És közben fáradhatatlanul beszélgetünk. Számoljuk a kalendáriumon, hány nap van még hátra karácsonyig? Mennyi jót tudunk még addig tenni? Szóval aktívan telik el a várakozás pár hete.
De hát otthonainkban nem így van? Vagy már átestünk a ló másik oldalára? Programozva élünk? Rohanunk és kapkodunk, és nincs idő ajándékkészítésre? Beszélgetésre meg végképp nem! Lassítani akarjuk az idő múlását vagy sokszorozni a perceket. Fontosabb a külcsín, mint a belső békesség? Az advent meghittsége elavult lett a rohanó világban? Vagy már ezt is meg tudjuk oldani párhuzamosan más teendők mellett? Azért jó volna valami nyugalmat –Vagy, hogy is hívják ezt a régiek? – átörökíteni utódainknak!
A gyerekek tudják, hogy jók voltak-e, érdemelnek-e jutalmat, ha jön a Mikulás vagy a karácsony. Mi is biztosak vagyunk abban: megtettünk mindent, hogy a várva-várt Bíró ajándékát megkapjuk?
Kapusné Erika (óvónő)